Preston North End-Liverpool 0:2
Hozta a kötelezőt az élvonal listavezetője, a Liverpool az angol labdarúgó FA-kupa harmadik fordulójában a Preston North End otthonában. Spanyol gólok kellettek a sikerhez, hiszen az első félidőben Albert Riera egy gyönyörű bombával, majd a második játékrészben Fernando Torres egy ziccer kihasználásával szerezte meg a 2-0-ás vendégsikerhez szükséges találatokat. A Vörösök színeiben ott volt a pályán a botrányba keveredett csapatkapitány, Steven Gerrard is.
A Preston North End a világ legrégebbi futballsorozatában (1871) kétszer tudott diadalmaskodni. A patinás, 1881-ben alapított egyesület 1889-ben és 1938-ban tudta elhódítani az FA-kupát. A Championship második helyén álló csapatnak a mostani kiírás harmadik fordulójában talán a lehető legnehezebb ellenfelet sodorta útjába a sors.
Az élvonal listavezetője, a Bajnokok Ligájában is vitézkedő Liverpool látogatott ugyanis szombat este a Deepdale Stadionba, amely dugig megtelt a szurkolókkal. A Vörösök kezdőcsapatában ott volt a két ünnep között még a rendőrségi zárkát is megjáró csapatkapitány, Steven Gerrard.
Ahogy az már lenni szokott az angol kupasorozatban, határozottan, bátran futballozott a Preston együttese. A kék-fehérek nem ijedtek meg neves ellenfelüktől, amely a kapusposztot leszámítva legjobbjaival állt fel. Az elején Ross Wallace szabadrúgása okozott kisebb gondot a Pepe Reinát helyettesítő Diego Cavalierinek, majd a liverpooli nevelésű Neil Mellor lövése kerülte el alig a vendégek kapuját.
A 25. percben a spanyol Albert Riera oldotta a görcsöt az ötszörös BL-győztesnél. A korábbi Espanol-játékos az alapvonaltól visszafelé csinált egy cselt, majd ballal gyönyörűen a hosszú felsőbe csavart, megszerezve a vezetést a vendégeknek. Ezek után továbbra is bátran játszott a kiscsapat, de valódi esélye nem volt a gólszerzésre és egyben az egyenlítésre.
Ami nem sikerült az első negyvenöt percben, hajszál híján összejött a másodikban. Ross Wallace ugyanis fejelt egy gólt, ám Jon Parkin középen szabálytalankodott Carragherrel, így a játékvezető érvénytelenítette a hazai gólt.
A 73. percben még beszállt Fernando Torres is, aki Robbie Keane-t váltotta. Megérte, hiszen az utolsó pillanatokban a spanyol támadó Gerrard önzetlensége és egy védelmi hiba folytán megduplázta a Pool góljainak a számát. Ezzel a Vörösök továbbléptek a következő fordulóba, hozva a kötelezőt.
forrás: sporthirado.hu
PRESTON NORTH END: Lonergan, Davidson, Mawene, St Ledger, Jones, Wallace, McKenna (c), Chaplow, Sedgwick, Parkin, Mellor. [Cserék: Nolan, Brown, Carter, Whaley, Nicholson, Elliott, Neal]
LIVERPOOL: Cavalieri, Insua, Hyypia, Agger, Carragher, Riera, Alonso, Mascherano, Babel, Gerrard (c), Keane. [Cserék: Skrtel, Torres, El Zhar, Ngog, Leiva, Aurelio, Reina]
Riera (25.)
Torres (90.)
FA-kupa 3.forduló
Helyszín: Deepdale
Bíró: Martin Atkinson
Nézőszám: 23 046
|