Liverpool-Everton 1:1
Hat nappal az 1-1-es eredménnyel zárult bajnoki után ahol az Everton a hajrában egyenlített, ezúttal már az első félidőben vezetéshez jutott Joleon Lescott fejesével. A „vörösök” sokat támadtak, helyzetekig is eljutottak, de eredménytelenül....
A két együttes párharca nagy múltra tekint vissza az FA Kupában: a Pool kilenc, az Everton hat alkalommal nyert korábban, ötször döntetlenül végeztek a felek. Érdekesség, hogy utoljára 1991-ben rendeztek liverpooli derbit a sorozatban, két döntetlen után az Everton 1-0-ra győzött a harmadik összecsapáson.
Ezúttal a papírforma hazai sikert ígért, ennek megfelelően Rafa Benítez menedzzer csapata kezdett bátrabban. Igaz, az 5. percben Pienaar esett el gyanús körülmények között a tizenhatoson belül, majd a 12. percben Carragher veszélyeztetett, de nem találta el a kaput, majd több veszélyes szélsőakció okozott riadalmat Howard kapujának környékén.
A 27. percben aztán robbant az Everton-bomba: Pienaar szöglete után Cahill fejesét a kapunak háttal álló Lescott csúsztatta a léc alá a már elvetődő Reina fölött. Nagyobb sebességre kapcsolt a Pool, de igazán veszélyes helyzetet nem alakított ki. Hiányzott az ötlet a Liverpool játékában, ezért a szünetig nem változott az eredmény.
A fordulás után gyorsan egyenlített a hazai együttes: az 54. percben Torres sarokkal indította Gerrardot, aki kiugrott a bal oldalon, 14 méterről élesen lőtt, Howard pedig mellényúlt a labdának…Vérszemet kapott a Liverpool, két perccel később ismét a csapatkapitány bombázott kapura, a felpattanó labdát az Everton kapusa bravúrral tolta a léc fölé.
Egyre nagyobb fölénybe került a hazai együttes, ez a hajrában csúcsosodott ki. A 82. percben Kuyt bombáját védte Howard, majd hamarosan Torres próbálkozásánál remekelt a kapus. Óriási nyomás nehezedett a vendégekre, hiszen a Liverpool el akarta kerülni a megismételt meccset.
forrás: sporthirado.hu
LIVERPOOL: Reina - Arbeloa, Skrtel, Carragher, Dossena - Kuyt, Alonso, Mascherano, Babel (Riera 75.), Gerrard - Torres.
EVERTON: Howard - Hibbert, Jagielka, Lescott, Baines - Anichebe (Gosling 71.), Castillo (Rodwell 76.), Neville. Osman - Pienaar, Cahill.
Gerrard (54.), Lescott (27.)
FA-kupa 4.forduló
Helyszín: Anfield
Bíró: Steve Bennett
|