Manchester United-Liverpool 1:4
Óriási meglepetésre a Liverpool FC 4-1-re diadalmaskodott az Old Traffordon a Manchester United ellen az angol labdarúgó-bajnokság 29. fordulójában.....
Cristiano Ronaldo 11-esből szerzett vezetést a hazaiaknak, de utána Fernando Torres egyenlített. Steven Gerrard szintén büntetőből jutatta előnyhöz a vendégeket, majd a második félidőben Fabio Aurelio és Andrea Dossena is betalált. Nemanja Vidicset a 77. percben 1-2-nél kiállította a játékvezető.
A hazai együttes 2004. április 24-én 1-0-ra kapott ki az Old Traffordon az ősi ellenféltől, azóta négyszer győzött. A papírforma ezúttal is a Man United mellett szólt, lévén hónapok óta remekel a bajnokságban. A Pool viszont botladozott, igaz hétközben önbizalomnövelő diadalt aratott a Real Madrid ellen a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében.
A szombati szuperrangadó óriási taktikai csatával indult, egyik csapat sem alakított ki helyzetet. Rafa Benítez remekül megszervezte a vendéglátók játékát, a jó védekezésből indított ellentámadásoknál Torres volt a címzett. Kissé meglepő volt, hogy Reina hibájából mégis a bajnok szerzett vezetést, a kapus feleslegesen akasztotta Pakot.
Ronaldo 11-ese sem rendítette meg a Liverpoolt, és két óriási védelmi hiba fordulatot is hozott. A világ legjobb védői közé sorolt Vidics egy előreemelt labdánál bambult el, majd elcsúszott, Torres pedig szinte a kapuig sétált. A félidő vége előtt pedig az elmélázó Evra kaszálta el a hátrányból induló Gerrardot a 16-oson belül, a büntetőt a sértett értékesítette.
A fordulás után a Man United őrült iramot diktált az egyenlítésért, teljesen beszorította ellenfelét. Kisebb-nagyobb helyzeteket ki is alakított, de hiányzott a pontos befejezés. A Pool a szerencsével sem állt hadilábon, levegőben lógott az egyenlítés.
Sir Alex Ferguson a 74. percben hármas cserére határozta el magát, de röviddel később végleg eldőlt a találkozó. Vidics újabb fatális bakit követett el, elvétette a labdát, majd kiállítást érően rántotta le Gerrardot. A 21 méteres szabadrúgást pedig Aurelio a hálóba csavarta.
A kegyelemdöfést a lefújás előtt Dossena adta meg, remekül emelt 18 méterről a kapuba.
forrás: sporthirado.hu
MANCHESTER UNITED: Van der Sar – O’Shea, Vidics, Ferdinand, Evra – Ronaldo, Carrick (Giggs 74.), Anderson (Scholes 74.), Pak (Berbatov 74.) – Tevez, Rooney
LIVERPOOL: Reina – Carragher, Skrtel, Hyppiä, Aurelio – Mascherano, Lucas, Kuyt, Gerrard (el-Zsar 90.), Riera (Dossena 67.) – Torres (Babel 81.)
Ronaldo (22., 11-esből)
Torres (28.)
Gerrard (44., 11-esből)
Aurelio (77.)
Dossena (91.)
Premier League 29.forduló
Helyszín: Old Trafford
Bíró: Wiley
Piros lap: Vidics (77.)
Nézőszám: 75 569 néző
|