- Hogy gyógyul Steven Gerrard sérülése?

A hír az, hogy 3 hétig nem játszhat, viszont mi reméljük, hogy előbb visszatérhet. Sosem lehet tudni hogy végződnek a dolgok egy ilyen térdínsérülésnél... tapasztalatból mondom. Jó jel volt, hogy rögtön cserét kért, amint érezte a hasító fájdalmat, mert ha egy térdín teljesen elszakad, akkor nem tud lesétálni a pályáról az illető. Remélem és kívánom, hogy hamar visszatérjen.

- ... gondolva itt a Santiago Bernabeú stadionban rendezett meccsre.

Őt nem lehet pótolni. Minden csapatnak van egy húzóembere, egy saját nevelésű játékosa, aki élteti a klubot. Más játékosok jönnek-mennek, de az az egy ottmarad. A mi húzóemberünk Gerrard, Ő meg 10 másik játékos alkotja a Liverpool FC-t. Pótolhatatlan.

- És mit szól Benitez?

Tevékenyen készülődik. Minden általa edzett csapatból a 100%-ot hozza ki. Erőteljes, gyors, magasszintű játékot játszunk... kitartunk amellett, amiben a legjobbak vagyunk. Benitez elérte, hogy a klub olyan ellenfelekkel száll szembe egyenrangúként, amelyek az érkezésekor még jobb csapatoknak számítottak, mint a Liverpool. Kupamérkőzések alkalmával mesteri, ami a múltkor történt (Everton elleni meccs), csak egy kisebb baki volt. A liga sokkal keményebb, hiszen ott vannak más, nagyobb pénzügyi hatalommal rendelkező együttesek, de azért fej-fej mellett haladunk...

- A szurkolóid dalt ajánlottak neked. Mit érzel, amikor meghallod a "Fernando Torres, Liverpool's number nine" dallamot?

Lenyűgöző érzés, ha a neved éneklik. Nem vagyok Gerrard, vagy Carragher, a helyi fiúk, de nagyon különleges, ha azt éreztetik az emberrel - már ilyen hamar -, hogy otthon van. Büszkeséget érzek, gólokkal és trófeákkal akarom visszafizetni a belém vetett hitüket. Egyik nap a kutyáimmal sétáltam és két férfi haladt el mellettem. Aligha értem 10 méterrel arrébb, amikor énekelni kezdték a Torres-dalt. Varázslatos pillanat volt.

- Gólokat említettél... olyanokat akarsz szerezni, mint a Chelsea elleni két találatod volt?

Az volt az első két gólom az Anfielden ebben a szezonban. Tavaly 18 hazai mérkőzésen 20-szor találtam be. Sokat jelentett ez a két találat, mert X-eltünk volna az egyik fő riválisunkkal és nagy csapás lett volna, ha nem vihettük volna el mindhárom pontot. Jónéhány hónapig voltam játékképtelen, így jóideig nem szereztem gólt és az olyan meccsek, mint a Chelsea elleni rangadó vagy lökést adnak, vagy elbizonytalanítják az embert.

- Mi a helyzet a Real Madrid elleni kupameccsel?

Ez a forduló legjobb találkozója. A leg figyelemreméltóbb történelemmel rendelkező klub néz szembe az angol bajnokság egyik nagyágyújával és csak egy győztes lehet. Különleges mérkőzés lesz számomra nem csak az Atletico Madridban eltöltött idő miatt, hanem mert az európai porondon megküzdeni a Real Madriddal nagy motíváló erő. Sosem nyertem még a Santiago Bernabeúban. Biztos vagyok benne, hogy a felekben kölcsönös tisztelet van a másik felé, remélem egyenlőkként szállunk szembe velük. Egyik csapat sem esélyesebb a másiknál, ám mindkettő előnyösebb a maga pályáján. Külön jó, hogy a visszavágót az Anfielden játszhatjuk, de nem mindig az érintett javára sül el minden.

- Figyelemmel követed a Real Madrid meccseit?

Igen, és biztos vagyok abban, hogy nagyon veszélyes csapat a Bajnokok Ligájában, mindig azok.

- Kit tartasz a legnagyobb játékosuknak?

Raúlt. Mindig ott van, különösen az európai porondon. Csak rá kell nézni a góllövő rekordjára a BL-ben. Nemrég döntötte meg Alfredo Di Stefano real madridi rekordját. Természetes, ha az emberek más Real játékosokat emelnek ki, ez annak tudható be, hogy a legjobb játékosok játszanak a Fehéreknél. Szeretem nézni Robben játékát is, de Raúlt választanám.

- Egyszer azt mondtad nekem, hogy megbántad, hogy abbahagytad üzleti menedzser tanulmányaidat.

Ez igaz, egy nap szeretném onnan folytatni, ahol abbahagytam, vagy talán mást tanulnék: pszichológiát, szociális tanulmányokat.. Igazán élveztem az egyetem légkörét. Fiatalabb már nem leszek és mivel mindig is otthonszerető ember voltam talán elkezdek egy távoktató tanfolyamot. De nem könnyű ezt megtenni, ha focizik az ember.

- Hosszú ideje vagy együtt barátnőddel, Olallával. 17 éves korod óta alkottok egy párt.

Ide-oda utaztam, mivel Ő Santiago Compostelaban élt (Spanyolország északi partján). Nem volt jogosítványom, így nem volt más választásom, oda kellett repülnöm. Amikor bekerültem az Atletico Madrid nagycsapatába még nehezebb lett a helyzet...  de itt vagyunk, továbbra is együtt.

- Az első és egyetlen barátnőd. Nem túl gyakori ez egy futballistánál.

Mindenféle focistát lehet találni. Sok olyan embert ismerek, aki még mindig a gyerekkori barátaival lóg és még mindig ugyanaz a barátnője. Olyanok, akik még mindig ugyanabban a pubban isznak és ugyanazokban a boltokban vásárolnak, mint gyerekkorukban. Aztán vannak más játékosok is, akik a másmilyen életmódot élvezik. Nem szeretem azt az életformát, nagyon boldog vagyok Olallával és azokkal az emberekkel, akikkel együtt vagyok, remélem együtt is maradunk. Szeretném, ha megmaradnának a fuenlabradai barátaim, a haverok az Atletico ificsapatából... becsületes és hű emberek, akik meglátogatnak (Liverpoolban) és hála Istennek többen itt is maradnak. Ők olyan barátok, akikkel talán két-három hétig nem is beszélek, de tudom, hogy mindig ott lesznek mellettem és én is mellettük. Semmi sem tenne boldogabbá, mintha így maradna ez az egész életemre.

- Gondolod, hogy a Liverpoolban tanult szervezést és vezetést az Atletico Madridba is át kellene ültetni? Fernando Torres, a képzett üzleti menedzser vajon "fejest ugrana a Manzanaresbe"?

Tapasztalatot szerez az ember, ha külföldre megy és meglátja, hogy más nagy kluboknál hogyan mennek a dolgok. Az Atletico Madrid néhány dolgot jól csinál, másokat nem annyira. Igaz, hogy a Liverpoolnak jó a szerkezete, de figyelembe kell venni a két kultúra közti különbséget. Mint például: legtöbb nap 9-től 3-ig vagyok itt, míg Spanyolországban 10 perccel az edzés előtt érkeztem és utána rögtön távoztam is. Az Atletico szurkolók nagy csapatként tekintenek a klubjukra és úgy tartják ez mindig így lesz. Ha viszont a tervezésről van szó nincs türelem; nincs idő leülni és gondolkodni: hogyan építsünk fel egy csapatot, és hogy találjunk egy játékstílust ami illik hozzánk - mindezt kapkodás, rohanás nélkül. Nehéz elmagyarázni ezt a helyzetet az embereknek és nehéz egyetérteniük veled később. Miért kellene várnunk, ha egyszer egy nagy klub vagyunk? Nos, az a helyzet, hogy türelmesnek kell lenni és megfigyelni hogy intézték az olyan csapatok a dolgaikat, mint a Szuper-Depor, a Sevilla, a Villarreal és Benitez Valenciája (mely a Real Madridot és a Barcelonát is legyőzte, megszerezve így a trófeát). Az Atletico Madrid egy olyan klub, amely teli van aggodalommal, amely aggodalomnak csak annyi a haszna, hogy megfertőzi és túlbonyolítja a dolgokat újra és újra.

- Ezt én sem mondhattam volna jobban. Lépjünk tovább. Rafa Nadal, Pau Gasol, Fernando Alonso, Sergio Garcia és te... mind büszke spanyolok vagytok, egy újszerű Spanyolország részei, mindannyian. Közrejátszhat ebben az a tény, hogy sok időt töltötök Spanyolországon kívül?

Ha távol vagy megtanulod jobban értékelni a hazádat. És ez a múlt év teli volt nagy sporteredményekkel. Mind büszkévé tesz. A csapattársaimmal néztem az Australian Open döntőjét, mert egy klubkötelességet teljesítettünk. Úgy kiabáltunk, mintha minden egyes pont a győzelmet jelentette volna. "Rafa, gyerünk Rafa!" Ő is spanyol, mint mi, mint Contador, Sastre, Pau... Igen, jobban egynek érezzük magunkat, mint valaha. Reméljük, hogy ez így folytatódik. El sem tudod képzelni milyen szépen beszélnek az angolok a sportolóinkról!

- Milyen az élet Angliában?

Az életvitelem nem sokban különbözik attól, amilyen Spanyolországban volt. Ugyanolyan ételt fogyasztok ugyanabban az időpontban és még mindig éjfél után fekszem le. A szabadnapjainkon, amik nincsenek túl gyakran, szeretek egy kicsit utazgatni. Voltam már Walesben, Dublinban, Manchesterben...

- Melyik a kedvenc helyed?

London. Nagyon kozmopolita város, sosem kapsz extra figyelmet teljesen mindegy, hogy hogyan öltözöl, vagy hogy ki vagy. Mivel rengeteg híres ember jár arrafelé, így sétálhatok anélkül, hogy bárki is felismerne.

- Hányszor hívott fel Florentino Perez (a Real Madrid korábbi elnöke) az utóbbi időben?

Ha-ha! Egyszer sem. Nem meglepő látni, hogy mekkora elvárásokat támaszt, főleg ha figyelembe vesszük, hogy még nem jelentette be, hogy indul-e a Real Madrid elnöki címéért.

- Hogy fejlődik az angolod?

Egyre jobb. De ennyi spanyolul beszélő emberrel magam körül egy kicsit nehezebb. Vannak napok, amikor az edzésen csak spanyolul beszélek!

- Beszéltél azóta Luis Aragonesszel? Meglepne, ha csörögne a telefon, felvennéd és ő lenne a vonal másik végén?

Igen, meglepődnék, mivel nemigen beszéltünk még telefonon, szemtől szemben ugyanakkor már sokszor. Követem a csapata eredményeit. Boldog vagyok, hogy most már állandósult a helye Törökországban és túl van a korai küszködésen.

- Hányszor nézted vissza az EB döntőjében rúgott gólodat?

Mióta visszajöttem Angliába sokkal kevesebbszer. Fotókat látok róla, mert az emberek azzal jönnek oda hozzám, ha autogramot kérnek. Ez a legnagyobb dolog, ami focistaként történt velem. Szeretek visszaemlékezni mindenre, kezdve azzal a jó hangulattal, ami a válogatott ottartózkodását körülövezte. Remélhetőleg még csak most jön a java és itt a Világbajnokságra gondolok. De a 2008-as EB-re visszanézve... Olyat tapasztaltunk meg, amit nem tudni átélhetünk-e újra valaha.

- Mi a helyzet a Huescaval? (A klub tavaly jutott fel a Seconda Divisionba)

Igazán jól teljesítenek! Vannak ottani barátaim (egyikük, Rodri, Torres sógora és Paulának, Fernando unokahúgának az apja. Hugo, aki Fernando bátyjának a fia, érkezett előbb a családba.) Remélhetőleg jól beilleszkednek a spanyol másodosztályba, amely az egyik legnehezebb feladat egy újonnan felkerült csapat számára.

- Viszlát 25-én!

Ne hagyd ki.