- Mikortól tudtad, hogy profi focista akarsz lenni?

Gyerekként az egyetlen dolog, amit igazán élveztem a játék volt, de nem csak a foci, bármi. 10 éves koromban csatlakoztam az Atletico Madridhoz, de sosem tudtam, hogy hogy alakulnak majd a dolgok - vagy hogy egyáltalán profi futballista leszek-e. Ennek ellenére sosem jutott eszembe, hogy elhagyjam, visszanézve emlékszem, hogy milyen nehéz volt a szüleimnek és a testvéreimnek elvinniük az edzésre. Egy óra volt az út Fuenlabradából Orcasitasba és további két busz, még két óra, mire végül elértük Majadahondát. Nagy áldozatot kellett hozniuk amíg 15 éves nem lettem, ugyanis onnantól fogva már a klub fizette a taníttatásomat és mindenben kisegített. Amikor elkezdtem az Atleticoban játszani nem gondoltam volna, hogy profi focista válik belőlem.

- Az Atletico ificsapatában azt mondtad mindig a szórakozásért játszol. Ugyanez jelentkezik, amikor professzionális keretek közt futballozol?

Sokkal nehezebb. Élvezel néhány meccset, szezont, bizonyos pillanatokat, de sokkal bonyolultabb lesz, mivel más dolgok is közrejátszanak. Profi focistaként a labdarúgás megszűnik hobbinak létezni, mert itt már sokkal többről van szó, mint fociról.

- Az Atleticoban 17 évesen debütáltál és gyorsan kellett felnőtté érned... Amikor 18 voltál egy több, mint 100 éves történelemmel rendelkező klub csapatkapitánya lettél, és így meg kellett élned jónéhány nehéz pillanatot. Hogy hatott rád ez az egész?

Volt sok jó és rossz momentum is. Még azután sem voltam biztos benne, hogy egész életemre focista leszek, miután debütáltam az első csapatban. Annyi ificsapatos és tartalékcsapatos társam debütált majd tűnt el.

A következő lépés az volt, hogy beteljesíthettem a vágyam, focizhattam, de még ekkor is csak egy álom volt és nem a csupasz valóság. Annyira nagyszerű volt a váltás, hogy talán eljutottam addig, hogy a dolgokat már nem szórakozásként és élvezetként fogtam fel, hanem szembetaláltam magam a valósággal és az igazsággal. A futball nem volt többé szórakozás, nem volt már hobbi, a munkámmá vált és elkezdtem megérteni, hogy hogy mennek a dolgok a színfalak mögött.

- Tehát nem szép dolgok történnek a háttérben?

Egy szurkoló igen meglepődne, ha mindent megtudna a fociról és látná, hogy működik minden szinten. A fiatal, frissen debütált játékosok hogyan lesznek alsóbb ligás focisták, hogyan csúsznak le a klasszisok és hogy lesznek sikeresek a későn révbe érők. Az emberek egyszerűen azt hiszik a futballistákról, hogy csak nagy sztárok, de valójában sok munkát fektetnek bele a játékba. Mégis vannak olyan labdarúgók, akik ezt nem teszik meg. Minden más a profi futball esetében: a belefektetett pénz, a személyes érdekek, protekció.. vannak olyan dolgok, amik nem a legszebbek.

- Kiváltságosként tekintesz magadra?

Éppen annyi szerencsében volt részem, amennyire egy játékosnak szüksége van. Meglehetősen szerencsés voltam a sérülések esetében. A családom mindig mögöttem állt és sosem tettek rám terhet. Nagyon fontos a játékos környezete és azok, akikkel találkozik és akik majd a későbbiek folyamán segítik.

- Aztán jött az Angliába költözésed. Sokat gondolkodtál rajta?

Amikor megadódott a lehetőség nem kellett kétszer gondolnom. Ez volt a helyes döntés. Liverpoolba utaztam, átestem az orvosi vizsgálatokon, találkoztam a klub-béli emberekkel és majdnem mindent elintéztem... de amíg el nem mentem a Vicente Calderonba elbúcsúzni nem jöttem rá, hogy nem térek vissza. Rádöbbentem, hogy az életem meg fog változni, nem fogok többé otthon lakni és nem leszek a családom és a barátaim körül. Mindent hátrahagy az ember, hogy kövesse az álmát és a 100%-ot kell nyújtani, nincs értelme visszanézni és elkezdeni hiányolni az otthoni dolgokat. Tudtam, hogy ez az esélyem és meg kell tennem ami tőlem telik, a legjobbamat kell nyújtanom.

- Kiderült, hogy egy nagyszerű lépés volt!

Soha nem tudom meg, hogy mi lett volna, ha előbb hagyom el a klubot. De úgy gondolom, hogy épp jókor jöttem el. Most, hogy megtapasztaltam a Bajnokok Ligáját, bánom, hogy nem játszhattam a versenyben korábban, bár visszagondolva ez nem rajtam múlott. A legnagyobb díj az lett volna, ha játszhattam volna az Atletico Madrid ellen a BL-ben, de ez nem történt meg.

- Változott a napirended a Spanyolországban megszokotthoz képest?

Masszívan. Itt a média nem rak ránk annyi nyomást, mint Spanyolországban. Öröm Angliában játszani, a média és a szurkolók jelenléte nélkül edzeni. Edzeni egész délelőtt problémák nélkül, mint például, hogy valami megjelenik a következő napi lapokban egy játékosok közti vitáról. Sokkal nagyobb a béke és a csend. Az edzés befejeztével hazamehet az ember és ha akarja teljesen elfelejtheti a focit.

Bár az emberek felismerik az utcán, de sokkal jobban tisztelik a magánéletét, mint Spanyolországban. Teljesen más egy labdarugó mindennapi élete itt és ez egy olyan dolog, amit igazán megbecsülök és értékelek - mert szeretem a saját dolgaim intézni anélkül, hogy az emberek zargatnának. Az effajta élet Spanyolországban elképzelhetetlen lenne...

- Hogy kezeled a hírnevet, ami azzal jár, hogy focista vagy?

Ehhez hozzászokva kell érnie az embernek. Vannak azok, akik jobban élvezik, és azok, akik kevésbé... akik jól tudják kezelni a hírnevet és akik nem. Mindig is olyan voltam, aki szeret a barátaival időt tölteni, szeretem, ha a saját dolgaimat intézhetem, a saját ügyeimmel törődhetek... de ezek bizonyos fokig olyan dolgok, amelyeket elvesztettem és a helyzet nem fog megváltozni. Így működik.

- Sokan azt mondják: "ez a hírnév ára.."

A pénzért nem éri meg. Akkor érdemes, ha jobb futballistává akar válni az ember, fejlődni akar napról napra, címeket akar nyerni és élvezni akarja azt, amit csinál. Akkor éri meg ez az egész, ha az ember az álmát akarja megvalósítani...nem a pénzről szól. Sok ember úgy hiszi, hogy mi focisták az egész napot azzal töltjük, hogy a pénzre gondolunk. Néhányan igen, de az én esetemben ez nem a pénzről szól.

- Tudod, hogy világszerte gazdasági válság van, és ha igen, hatással van ez a labdarúgókra?

Természetesen értesültem róla. Vannak barátaim, családom, akiket ez érint, mivel a krízis mindannyiunkra egyazon módon illetve formában van hatással. Minket közvetlenül a gyengébb font befolyásol, de egyértelmű, hogy nem olyan szinten, mint azokat, akik igazán szenvednek. De mindnyájunkat érint a válság.

- Fernando Torres egy otthonszerető ember és szeret sok időt bent tölteni. A liverpooli otthonában ő szerelte össze az összes bútort.

"Vagy összeszereli az ember a bútort, vagy az csak összeállítatlanul hever mindenütt. Valójában nem vagyok olyan rossz, habár általában van egy extra darab és néha a nem odavaló fiók kiesik a helyéről!" Angliában él, de tiszteli a Spanyolországban megszokott napirendet, és a hazai ételeket is visszaidézi. Ami érdekli: "sok időt otthon tölteni a barátnőmmel, a kutyáimmal Yantával és Pomoval, valamint Pepével, Rierával és a többi spanyol játékossal; mivel mindannyian szomszédok vagyunk és kihasználunk minden lehetőséget, hogy összejöjjünk." Sok spanyol tévét néz. "Naprakészek vagyunk, tudjuk mi történik Spanyolországban. A kedvenc műsoraim az "El encantador de perros" (magyarul kutyaidomár - szerk.) Cesar Millannal, egy zseni. A "Supernany"-t és a "Callejeros"-t is nézzük (gyereknevelő és tájékoztató jellegű műsor - szerk.)" Az autógyűjteménye sem olyan nagy, mint sok focistáé. Két négykerékmeghajtású és egy Mini. Egyszer szeret elmenni vásárolni és akkor bevásárol sokféle dolgot. Ha zenéről van szó össze akarja gyűjteni azoknak a bandáknak az összes lemezét, akik eddigi élete során megragadták a figyelmét: "Épp most kaptam egy Nirvana és egy Sabina diszkográfiát születésnapomra. Jelenleg olyan énekeseket és bandákat hallgatok, akik eddig kimagaslottak. Megpróbálom összegyűjteni az összes számát az olyan előadóknak, mint Andres Calamaro, Sabina, Duncan Dhu és a Nirvana. Vagy például a spanyol banda, a Los Rodríguez zenéit, olyan számokat, amiket gyerekként hallgattam a testvéreimnek köszönhetően."

- Nemrég töltötted be a 25-öt...

Az idő csak úgy repül. Nyolc évvel ezelőtt debütáltam, 17 évesen... és nem tudom, hogy nyolc év múlva is fogok-e még játszani. A fél karrierem máris eltelt. Szeretném élvezni a focistaként eltöltött maradék időm, ahogy az évek telnek egyre kevesebb lehetőség adódik az ember számára. Jól mennek a dolgok most a klub és a válogatott háza táján is. Megpróbálok majd mindent felfogni, befogadni, így majd részletesen emlékezni fogok a karrieremre.

- Mi változott, mi a különbség a 17 évesen debütáló Torres és a Liverpool támadását vezető Torres között?

Minden. Tényleg nem volt választásom. Amikor elkezdtem észrevétlenül el tudtam sétálni az emberek mellett, sok olyan dolgot tehettem, amit ma nem, de ugyanakkor nyertem is sok szempontból. Nagyon kevés maradt abból a játékosból, aki 17 évesen debütált. Felnőtté értem és még mindig tanulok. De a pályán kívül még továbbra is az az ember vagyok, még mindig ugyanazokkal az emberekkel, a családommal és a barátaimmal lógok, töltök el időt együtt, megpróbálom megoldani, hogy minden a régiben maradjon. Azokhoz próbálok közel maradni, akik mindig mellettem álltak, és teszek róla, hogy tudjak is róluk.

- Te vagy az első futballista, akit az El Corte Ingles kiválasztott, hogy az Emidio Tucci-nak pózoljon. Milyen érzés, hogy divatikonnak tekintenek?

Manapság a focisták is ennek a szektornak a részét képezik. Nem tartom az efféle munkát a foglalkozásomnak, egy extraként fogom fel. Nem olyasvalami amit imádok csinálni, és nem úgy tekintek magamra, mint egy ikonra, de jönnek ezek a lehetőségek és ha jónak igérkeznek és jól fotózzák, mint az 'El Corte Ingles' esetében, akkor részt veszek benne. De mindenekelőtt nem akarom, hogy ezek a dolgok elvegyék az időmet a focitól, mert a futball az, amit legjobban szeretek csinálni és ez a szakmám.

- Fernando Torres sok reklámfelkérést kap. Annyit, hogy mindre nincs is ideje. "Sok ajánlatot kell elutasítanom. A tanácsadóm a Bahia International, és csak kiválasztott számú felkérést fogadok el. Mióta a Liverpoolhoz csatlakoztam sok hívást kaptam már ezzel kapcsolatban, de az első dolog, amiről megbizonyosodunk, hogy nem veszi majd el az időmet. Megteszem amit tudok, amíg nem vesz el semennyi időt a játéktól, még ha ez azt is jelenti, hogy ajánlatokat kell visszautasítanom."

- Harmadik az Aranylabda díjkiosztón és újra harmadik a 2008-as FIFA Év Játékosa eredményhirdetésén. A harmadik legjobb játékosnak tartod magad a világon?

Úgy gondolom, hogy ezeket a díjakat a játékos egész évi teljesítményének alapján adják. Büszke vagyok arra, hogy a harmadik helyen végeztem a múlt évben és miután részt vettem a gálán - ami bármilyen játékos számára egy igazán különleges este - remélem, hogy újra átélhetem majd. Ki tudja, talán előbb is végezhetek, de felismertem, hogy ez egy nagyon bonyolult feladat lesz. Ahhoz, hogy vissza tudjak térni címeket kellene nyernem a klubomnak és az országomnak is. De azt kell mondanom, hogy büszke vagyok arra, hogy egy olyan csapat és egy olyan nemzet tagja lehetek, amely esélyes a győzelem kivívására.

- Milyen volt visszatérni Spanyolországba az EB megnyerése után?

Hihetetlen. Lehetetlenség körülírni mit éreztünk a buszon a reptértől a Plaza Colonig (Columbusz tere). Nagyon különleges volt látni a szurkolókkal szegélyezett utcát, akik különböző klubot képviseltek, de integettek és spanyol mezt viseltek. Az egész ország a csapat mögött volt, megtöltötték a városok tereit, hogy ünnepeljenek, mindannyian büszkék voltak, hogy spanyolok. Lehetett érezni az egység és az összefogás egy igazán különleges érzését.