Fernando Torres fansite | all about Nando

2009-július-vége

Július 25.

Benitez azt nyilatkozta, hogy Fernando ezúttal többet játszhat, mint Thaiföld ellen: "Még nem tudjuk, hogy 45 vagy 30 percet játszhat, de többet lesz pályán, mint eddig. "

Holnap a Liverpool játékosai Szingapúr ellen lépnek pályára. Itteni idő szerint 13:00-kor kezdődik a mérkőzés, melyen közel 55 000 szurkoló vesz majd részt. A meccs után Fernandóék rögtön visszarepülnek Liverpoolba.

 

 

Július 24.

Van egy videó arról, amint Torres a Grand Palace előtt beszél: Torres a Wat Phra Kaew-nál. És egy másik: Torres vs Thaiföld

Tegnap délután 2-kor érkeztek meg a Liverpool játékosai a szingapúri reptérre. A gép lábánál egy rakás biztonsági ember várta őket a You'll never walk alone-t énekelve. érkezés szingapúrba

Benitez, Torres és Benayoun vettek részt a Mandarin Oriental Hotelben tartott sajtótájékoztatón, ahol elég érdekes kérdésekre kellett válaszolniuk. Egy indonéz újságíró lelkes beszédet tartott Fernandónak arról, hogy egyezik a zenei ízlésük, és hogy látta őt egy spanyol videoklipben. Egy másik riporter arra kérdezett rá Beniteznél, hogy a szingapúriak több, mint tíz percig látják-e majd Torrest játszani, amire az edző viccelődve csak annyit mondott: "Ezúttal akár 11 vagy 12 percet is játszhat." A sajtótájékoztatót 4 részben lehet megnézni: 1, 2, 3, 4

"Számomra és csapattársaim számára is az a legfontosabb, hogy trófeát nyerjünk. A Liverpool ismét nyerhet. Fantasztikus keretünk van és talán ez az év még fontosabb, mint az előző. Képesek vagyunk jobban játszani, mint tavaly, és meg tudjuk nyerni. Ez fontos a számomra. Azért jöttem Liverpoolba, hogy trófeákat nyerjek, de az utóbbi két évben nem sikerült egyet sem, hosszú idő ez a Liverpoolnak. Ennek ellenére biztos vagyok benne, hogy győzni tudunk a Premier Leagueben vagy a Bajnokok Ligájában. " - mondta Fernando.

Ugyanúgy, mint Thaiföldön, itt is különböző programokon vettek részt: Torres, Carragher, Agger és Reina egy Carlsberg bárban voltak, X.Alonso, Kuyt, Riera és Insua pedig egy Adidas által szervezett eseményen jártak. Ezúttal Mascheranon és Arbeloán volt a sor, hogy aláírást osszanak. Kora este még tartottak egy edzést is, melyen az egész csapat részt vett Skrtelt és El Zhart kivéve, akik sérüléssel bajlódnak és ma visszarepültek Angliába. (Többen is velük mentek, hiszen ma a Liverpool a Tranmere Rovers ellen lépett pályára. A nagycsapat természetesen maradt Ázsiában.)

Ma reggel egy könnyebb edzést tartottak a Jalan Besar stadionban. Ezt követően Torres és Carragher megint egy Carlsberg szervezte programon jártak, ahol sikítozó fanok ezreivel találták szembe magukat. "Köszönöm Szingapúr" - így kezdte Fernando, de saját hangját sem hallotta a rajongók zajától. Arról kérdezték Torrest, hogy mi tesz egy csatárt tökéletessé, amire egy kicsit zavarba jött, majd azt válaszolta, hogy tökéletes csatár nem létezik. A helyi hangulatfelelős, Justin erre azt kezdte bizonygatni, hogy Ő (Torres) a tökéletes csatár. A tömeg ismét sikítozással és ujjongással válaszolt, Fernando arcán csak egy szerény mosoly futott át, de még mindig meg volt illetődve, hogy mennyire és mennyien dicsérik agyon.  - írják a Liverpool hivatalos oldalán. VIDEO , VIDEO2

Az esti edzés már a Nemzeti Stadionban volt ismét rengeteg szurkoló előtt. Holnapra is jónéhány program be van tervezve: a reggeli edzés után Benitez és Reina tartanak egy meccs előtti sajtótájékoztatót, a délután folyamán a csapat hajózik egyet a folyón és több más érdekes programon is részt vesznek.

Képek: 7 kép a Thaiföld elleni meccsről, 4 kép a Szingapúrba érkezésről, 32 sajtótájékoztatós fotó, 8 a Carlsberg által szervezett programról és 7 edzéskép

 

Július 22.

A Vörösök tegnap reggel 9-kor kezdték az edzést a stadionban, de már akkor is forróság volt. 85%-os páratartalom mellett kellett különböző feladatokat elvégezniük. Ezúttal egy keményebb edzést tartottak, úgy tűnik, hogy Benitez komolyan veszi a Thaiföld elleni mérkőzést. A nap folyamán a játékosok csoportokra oszlottak, a legtöbben - Torres is - a királyi palotát (Grand Palace) látogatták meg, mások az Adidas és a Carlsberg által szervezett eseményekre voltak hivatalosak, míg Rafa Benitez az átigazolásokkal kapcsolatos ötleteit osztotta meg a helyi edzőkkel. Este ismét kemény edzést tartottak, egy teljes meccset lejátszottak. A spanyol kontingens - vagyis Torres, Reina, Arbeloa és Riera - nem vettek részt a meccsen, ehelyett futógyakorlatokat végeztek a pálya körül. Az edzés után a játékosok időt szakítottak a fanokkal való fotózkodásra és az autogramosztásra is.

Raktam fel fotókat az edzésről, a Grand Palace látogatásáról és a reptérre érkezésről is:


A Liverpool hivatalos oldalán most ingyen megnézhető egy VIDEO az LFC TV műsorából.

Ma reggel is tartottak egy edzést, majd pihenőt kaptak és meg is vacsoráztak a mérkőzés előtt, ami helyi idő szerint este 8-kor kezdődött. A végeredmény 1:1 lett Babel 6. és Sutee 72.percben lőtt góljával!! Fernando a 78.percben állt be, néhányszor kapuralőtt, de gólt nem sikerült szereznie. 

A kezdő: Cavalieri, Degen, Agger, Carragher, Insua, Kuyt, Babel, Lucas, Plessis, Ngog, Németh. Cserék: Reina, Gulácsi, Johnson, San Jose, El Zhar, Pacheco, Torres, Riera, Dossena, Kelly, Skrtel, Arbeloa, Mascherano, Spearing, Voronin.

 

Az oldalt látogató Fernando-fanok közül többen is ott voltak a vasárnapi, Rapid Vienna elleni találkozón Bécsben. Dini írt egy beszámolót az élményeikről és képeket is küldött, amiket hamarosan felteszek a galériába.

BESZÁMOLÓ

50 Diniék által készített fotót töltöttem fel, ezen kívül folyamatosan rakom fel a Thaiföld elleni meccs képeit is!

Még mindig nincs vége a frissítéseknek: két új videó. A Liverpool játékosai thai nyelven köszönnek Thaiföldnek: KOP COMES TO ASIA és Torresék a Rajamangala Stadionban, Bangkokban: VIDEO

 

Július 21.

Fernando a Rapid Vienna elleni meccsen:

 A Nemzeti Sport meginterjúvolta Gulácsit és Némethet a bécsi meccs után. IDE KATTINTVA tudjátok megnézni az erről készült videót. (Fernando is benne van.)

 

 A Don Mueang reptéren várakozó thaiföldi szurkolók kissé csalódottak voltak tegnap, mivel nem igazán láthatták a Liverpool játékosait, ők ugyanis a hátsó kijáraton keresztül hagyták el az épületet. A szállodájukban, a Grand Hyatt Erawan Hotelben egy nagyobb tömeg várta a focistákat, itt "szembe kellett nézniük" a szurkolóáradattal. Ian Ayre, a klub kommunikációs igazgatója kifejezte sajnálatát azzal kapcsolatban, hogy Steven Gerrard nem vehet részt az Ázsia-turnén. (A Liverpool csapatkapitányának most folyik a tárgyalása a  decemberi diszkós eset miatt, ezért nem utazott a csapattal.)

Mivel Fernando Torres és Xabi Alonso csak vasárnap csatlakoztak a kerethez, így nem sokat fognak szerepelni a következő két meccsen. "A spanyol játékosok nem edzettek és nem játszhatnak sokáig." - mondta a Liverpool edzője, Rafa Benitez. "Egy kicsit játszanak majd a mérkőzés végén."

A Bangkokba érkezésről találtam egy videót egy thai oldalon. VIDEO Ugyanezen az oldalon van több videó is. ÉRKEZÉS , SÉTA

A BIOGRÁFIA modul megújult, hozzáírtam az ezévi történéseket.

 

Július 20.

Egy 10 órás repülőutat követően ma helyi idő szerint délután 3-kor a csapat megérkezett Bangkokba, Thaiföld fővárosába. A következő három napot itt töltik, szerdán a thaiföldi válogatott ellen játszanak egy mérkőzést. Ezt követően Szingapúrba utaznak, ez lesz a dél-kelet-ázsiai utazásuk második állomása.

Az Ázsiába utazó keret: Reina, Arbeloa, Johnson, Dossena, Insua, Agger, Skrtel, Carragher, Mascherano, Lucas, Alonso, Riera, Benayoun, Kuyt, Torres, Voronin, Babel, Ngog, El Zhar, Cavalieri, Gulácsi, Degen, Spearing, Plessis, Németh, San Jose, Pacheco, Kelly.

Töltöttem még képeket a Rapid Vienna elleni meccsről és a Bangkokba érkezésről is.

        

 

Július 19.

Rapid Vienna-Liverpool 1:0! Hofmann 58.percben szerzett góljával nyerték meg a meccset a bécsiek. Németh az első félidőben játszott, több jó megmozdulása is volt, a második félidőben pedig egy ideig Gulácsi állt a kapuban. Fernando is kint volt a mérkőzésen, de csak a kispadról figyelte az eseményeket!

4 képet már fel is raktam a GALÉRIÁBA.
Riera kiveszi Torres szájából a szendvicset: ANIMÁCIÓ 

 

Július 18.

Megújult az OLALLA MENÜPONT, kiegészítettem néhány új információval és képpel.

A Liverpool Echo honlapján egy rövid cikket találunk Fernandóról. Le is fordítottam nektek:

Torres érti mit jelent a Vörösöknél játszani

 Fernando Torres két évvel ezelőtt érkezett az Anfieldre, azóta felállított egy elképesztő gólrekordot, s méltán megérdemli a "Kop kedvence" státuszt is. Azonban nem csak a céljai emelik őt hősi magasságokba, hanem az is, hogy az első pillanattól fogva alkalmazkodott a Liverpoolhoz - klubhoz és városhoz egyaránt. A klub hagyományaival szembeni tisztelete minden egyes alkalommal máshogy jelenik meg a vele készített interjúkban, és ritkán fordul elő, hogy a szurkolók említése nélkül beszél a Liverpoolról. Mindig megemlíti a fanokat, akik rengeteget áldoznak az életükből a klubnak való szurkolásra, melyben  Torres büszke, hogy játszhat. Gyakran írják, hogy Torres érzi, megérti, mit jelent a Kop sztárjának lenni  és a második otthonának lakosait képviselni. Ezt újból bebizonyította lánya, Nora születésekor. Barátaival folytatott beszélgetésében a Liverpool 9-ese nem tudta palástolni annak örömét, hogy apa lett. Az egyik dolog, mely leginkább örömet szerzett neki az volt, hogy egy "bébi Scouser" apja lehet. Nagyon is jól érti, hogy mit jelent itt játszani, efelől nem lehet kétségünk.

 

Július 17.

Benitez tegnap Magyarországon járt! (Sajnos a csapatot nem hozta magával) Az MTK fociakadémiájára, Agárdra látogatott el. A hír BŐVEBBEN ITT!

 

Július 15.

St Gallen-Liverpool 0:0!  Rafa Benitez a Svájcba utazó keret mind a 24 tagját játéklehetőséghez jutatta, beleértve a magyarokat is. Németh Krisztiánnak a 6.percben még egy jó helyzetet is sikerült kialakítania, de sajnos a kapus lábbal védeni tudott. Gulácsi a meccs végén váltotta Martint, aki a félidőben jött be Cavalieri helyére. A mérkőzés végén Benayoun előtt is adódott egy  nagyobb lehetőség, de nem tudta kihasználni, maradt a gól nélküli döntetlen. 

Fernando nem vett részt a meccsen, Svájcba sem utazott el, mivel liverpooli spanyolként extra pihenőt kapott Beniteztől. Valószínűleg Olalla és Nora társaságában visszatért Liverpoolba, de erről egyelőre nem tudunk semmi biztosat.

 

Július 13.

Fernando a La Rosaledaban töltött idő alatt felbérelt egy személyre szóló biztonsági szolgálatot, akik arra figyeltek, hogy semmi és senki ne zavarja meg Olalláék nyugalmát. Míg ők a kórházban tartózkodtak Olalla családja és a barátok többször is küldtek virágot a kismamának. Erről van két kép is.

Ezekben a napokban Olalla szüleinek házában laknak mind a hárman, amely a San Lazaro nevű kerületben található. Addig lesznek ott, míg Olalla teljesen vissza nem nyeri az erejét, majd várhatóan Liverpoolba utaznak.

A Vörösök eközben már elkezdték a felkészülési szezon első edzéseit. Gerrard és társai tegnap repültek a svájci Bad Ragazba, ahol egy hat napig tartó intenzív tréning keretében készülnek a 2009/2010-es szezonra. Az első barátságos meccsüket St Gallen ellen játsszák július 13-án, szerdán. Ezt követően Ausztria felé veszik az irányt, a vasárnapi, Rapid Vienna elleni összecsapás miatt. Azt még nem lehet tudni, hogy Fernando is csatlakozik-e hozzájuk, vagy feleségével és lányával marad. A Konföderációs Kupán részt vevő liverpooli spanyolok ugyanis extra pihenőt kaptak Beniteztől, így nem valószínű, hogy rögtön visszatérnek.

 


következő

 
● Üdv a Torres9fan-on!!

  Fernando Torres: az EB- és VB-győztes Kölyök. Korunk egyik legjobb futballistája, a Chelsea és a spanyol válogatott csatára, és nem mellesleg egy kétgyermekes családapa. Itt mindent megtudhatsz Róla. Képek, hírek, életével kapcsolatos adatok és minden ami egy fansite-on lenni szokott. Fedezd fel az oldalt! Kellemes időtöltést kíván..

esyti; a szerkesztő
U.I.:  Interaktívkodj!!! ;) 


>  REGISZTRÁCIÓ  <

 

 
● Navigáció

  FRISS

ÁLOMCSAPAT

  TORRES

TIPPJÁTÉK

MÉDIA

   VENDÉGKÖNYV

  OLDAL

   FRISSÍTÉSEK

INDEX

   FANLISTA

 

 
● Chat

 
● Top videó
 
● Oldalinfók
  SZERKESZTŐ: esyti
  HOST: g-portál
  URL: torres9fan.gportal.hu
  E-MAIL: KATT
  KEZDET: 2007.09.07
  MÁSIK OLDALAIM:
     Seth Green &
 
 MINDEN SAJÁT ÍRÁS / FORDÍTÁS  NE MÁSOLD!

 

 
● MY STORY MAGYARUL

> ELSŐ FEJEZET <

> MÁSODIK FEJEZET <

> HARMADIK FEJEZET <

> NEGYEDIK FEJEZET <

> ÖTÖDIK FEJEZET <

> HATODIK FEJEZET <

 

 
Látogatók
Indulás: 2007-09-07
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

 

anti spam


Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!