- Az augusztus 5-ei, FC Lyn elleni meccset a Vörösök 2:0-ra megnyerték. A gólokat Voronin (45.) és Ngog (60.) lőtték. Fernando kispadon kezdte a mérkőzést és Ngog helyére jött be a második gól után.
A meccs előtti edzésről van több videó is: 1 , 2 , 3 , 4
Torres a MECCS UTÁN.
- Liverpool-Atletico Madrid 1:2!! Az Atleti már a 15.percben vezetést szerzett Agüero góljával. A Liverpool nem játszott rosszul, több lehetőség is adódott Torres és Gerrard előtt is. Az Atleti azonban nem tört meg, sőt Forlán révén még egy gólt sikerült lőniük a 33.percben. A Vörösök a 82.percben szépítettek Lucasnak köszönhetően. Fernando ezt követően el is hagyta a pályát, a szurkolóktól hatalmas ovációt kapott.
- Augusztus 8-án meghalt az Espanyol spanyol hátvédje, Daniel Jarque. Fernando Torres is kifejezte részvétét a hivatalos honlapján:
„Ezekben a nehéz időkben szeretném kifejezni őszinte részvétemet és felajánlani segítségemet Dani családjának, barátainak és Espanyol-beli csapattársainak. Sok közös élményünk volt, míg a spanyol utánpótlásválogatottban játszottunk. Különleges futballista és személy volt egyben. Felkavart a hír, együttérzek a családdal, hiszen nagyon nehéz időket élnek most meg."
Egy spanyol műsorban (Corazón) szó volt Jarque haláláról és Torresről is (08:18-12:24-ig).
- Hamarosan megjelenik egy könyv Fernando életéről. KATT IDE a részletekért.
- A spanyol válogatott 11-én érkezett Macedóniába. VIDEO
A tegnapi meccs végeredménye: Macedónia-Spanyolország 2:3!! A mérkőzés előtt egy perces néma csenddel emlékeztek Danielre és egy Jarque feliratú mezt is magukra vettek.
Az első félidőben két gólos vezetésre tettek szert a macedóniaiak, majd a második játékrész elején a spanyolok 3 gyors góllal teljesen megfordították az állást. Ezúttal Fernando is betalált!!Gólok: Pandev (9., 33.), TORRES (51.), Pique (54.), Riera (56.)
Torres fejesét a GÓLVIDEÓ menüpontban lehet megnézni.
- Vasárnap megkezdődik a szezon, ezért lezártam a nyári tippjátékot. Szoros volt a vége, de 18 ponttal végül Zsófi lett az első. Gratulálok neki! :) A többi helyezettet a TIPPJÁTÉK menüben nézhetitek meg.
- Képek
FC Lyn előtti edzés - 11 kép
Osloban - 5 kép
FC Lyn ellen - 30 kép
Atleti elleni meccs- 11 kép
Macedonia ellen - 20 kép
Macedoniában - 6 kép
Válogatott edzes - 13 kép
A csapat Barcelonába érkezéséről itt láthattok videót: CUATRO
Valóságos Torres-mánia van Spanyolországban: SPORT.ES ANIMÁCIÓ az Espanyol elleni meccsről.
Fenn vannak a meccsképek (23 db) és a Barcelonába érkezés képei is (3 db).
Mivel ma elutazok ezért 12-éig nem lesz frissítés. A tippjáték továbbra is aktív, de csak regisztrált felhasználók tudnak tippelni. Ugyanez a helyzet a vendégkönyvvel és a többi interaktív menüponttal, csak regisztráltak írhatnak. Ha bárkinek bármi kérdése, problémája van az e-mail címemre írhat.
Fernando Torres: Esély nincs arra, hogy elhagyjam a Liverpoolt
Egy tehetséges spanyol játékos talán távozik idén nyáron a klubtól, de a Liverpool legértékesebb külföldi játékosa állítja, hogy soha nem volt boldogabb. Torres tavaly térdínproblémákkal küszködött, ebben az évben be akarja pótolni a kiesett időt.
"El akarom felejteni a sérüléseimmel kapcsolatos problémákat és ebben az évben minden egyes meccsen játszani szeretnék - legyen az a bajnokság, a Bajnokok Ligája, az FA-kupa vagy a Ligakupa." - mondta. "A csapatban rejlő képesség alapján nagyon messzire juthatunk idén és sok trófeát nyerhetünk. Minden amire vágyom több gólt lőni, hogy ezzel a csapatot trófeákhoz segítsem."
Sokat beszélnek a Liverpool csatárhiányáról, mivel csak Andrij Voronin, David Ngog és az újonc Németh Krisztián áll a rendelkezésükre. Robbie Keane helyét még senki se pótolta, mióta januárban a Tottenhambe szerződött, de Torres így is boldog, hogy egyedül kell vezetnie a csatársort.
"Megvan a maga kihívása annak, hogy egyedül vagyok elöl, de ezt már az Atleticoban is megszokhattam." - jegyezte meg. "Nem bánom ha egyedül kell játszanom, és azt sem ha egy másik csatárral. Nem igazán gondolkodom ezen. Csatárként a csapatért játszom, ennél sokkal fontosabb, hogy gólokat lőjek és ezzel győzelemre segítsem a végén a csapatot."
"Nem gondolom, hogy igazolnunk kellene játékosokat. Már így is vettünk olyan jó játékosokat, mint például Glen Johnson, aki úgy gondolom, hogy igazán jó igazolásnak bizonyul a Liverpool számára. Nem szükséges új játékosokat vennünk ahhoz, hogy bizonyítsuk képesek vagyunk győzni."
Torres azt is bevallotta, hogy nagyon örül Gerrard visszatérésének.
"Gerrard a világ legjobb játékosa és egy különleges barát." - mondta Torres. "Különleges az egyetértés köztünk a pályán. Amikor elindulok megpróbálja odapasszolni a labdát. Eddig nagyon jól működött a kapcsolat."
Xabi Alonso talán úgy dönt, hogy a Real Madridba igazol a Merseypartról, de Torres állítja, hogy őt nem csábítják el. A csatárnak 2013-ig van szerződése a Vörösökkel és úgy gondolja megvalósíthatja álmait Angliában.
"Soha nem gondoltam arra, hogy elhagyjam a klubot." - tette hozzá. "Spanyolországban az Atletico Madrid a csapatom Angliában pedig a Liverpool. Nem hiszem, hogy játszani fogok bármely más angol klubban, a Manchester Unitedben legalábbis biztos nem. Liverpool játékos vagyok és a legjobbat akarom a csapatomnak. Erősen hiszem, hogy a következő két éven belül legalább egy bajnoki címmel gazdagabbak leszünk."
Fernando Torres: az EB- és VB-győztes Kölyök. Korunk egyik legjobb futballistája, a Chelsea és a spanyol válogatott csatára, és nem mellesleg egy kétgyermekes családapa. Itt mindent megtudhatsz Róla. Képek, hírek, életével kapcsolatos adatok és minden ami egy fansite-on lenni szokott. Fedezd fel az oldalt! Kellemes időtöltést kíván..